Csak semmi agresszivitás?

Elég, ha megtanulok védekezni, nem kell támadni, és agresszívnak lenni...

Ami jól hangzik

Nem egy harcművészeti és önvédelmi iskola hívogat azzal a nagyszerű gondolattal, hogy ott megtanulhatsz védekezni, sőt, elég is „csak védekezni” megtanulni, mert „valójában nincs szükség” agresszív mozdulatokra és mentalitásra. 

Videókon láthatunk mestereket, amint szinte bölcs szelídséggel vezetik el a támadó láthatóan előre érzékelt mozdulatának lendületét, és küldik útjára az illetőt, hogy odébb puffanjon nagyot. Úgy tűnik, hogy mivel ez a fajta védekezés önmaga ellen fordítja a támadó erejét, a védekezőnek egyáltalán nem kell támadólag fellépni. Nem kell ütni, rúgni, fájdalmat okozni, egyáltalán: agresszívnak lenni, ami ugyebár eleve rossz dolog.

Ez azért tűnik nagyszerűnek, mert nem akarunk olyanok lenni, mint azok az őrült vagy gonosz emberek, akik másokra támadnak. Mi normális emberek vagyunk, csak védeni akarjuk magunkat, nem akarunk másban kárt okozni. Megőrizhetjük az önmagunkról alkotott képet, és az eszmét, miszerint a fajtársak közötti ragadozó erőszakra van erőszakmentes megoldás. Csak megfelelő technika, tudatállapot és sok-sok év kell hozzá...

Ami a probléma

Anélkül, hogy e mozgásművészetek sok értékét kétségbe vonnánk, a neten közzé tett bemutatók közül túl sok sajnos arról tanúskodik, hogy a mester partnerei öntudatlanul is együttműködnek, a „támadások” pedig előre látható, valószerűtlen imitációk. A tanítványok is hisznek a rendszerben, megtanulták, mikor hogyan kell viselkedni.

Egyrészt a bemutatók, versenyek, edzőtermek harciasnak tűnő, de általában adrenalin-mentes világának nem sok köze van a garázdák és ragadozók teljesen váratlanul, túl közelről, teljes erővel érkező, ijesztő brutalitásához. A biztonsági kamerák felvételein nem is látunk védekezést, blokkokat vagy erőelvezetést. Csak lendületes, teljes erejű támadásokat, esetleg elhajlást, sarokba szorulva alkarpajzsot, földre kerülve magzatpózt.

Másrészt, aki nem akar ütni, rúgni, de tényleg képes egy agresszív támadót megdobni (nem tatamira, hanem betonra), vagy valamelyik izületét, a gerincét megfeszíteni, vagy az illetőt lefojtani, az mit csinál, ha nem támad, és mi mást okoz, mint fájdalmat?  Azaz van-e bármi értelme szembeállítani a védekezést a támadással? 

Ami szükséges

Aki odáig jut, hogy erőszakkal akarja megszerezni valaminket, valakinket vagy minket, az határokat lépett át. Vissza kell kényszeríteni e határok mögé. Akár orrba verjük, akár a bolygót vágjuk hozzá, ő fájdalmat akar okozni, ezért nekünk is muszáj neki fájdalmat okozni, DE csak annyit, amennyi ahhoz kell, hogy elhárítsuk a veszélyt, amit jelent. Ez a szükséges erő alkalmazásának elve.

A védekező „agresszív” viselkedése normális. Ha a szó szótári jelentéskörét végigvesszük, a védekező „ellenséges” a támadóval szemben, mert az ártani akar neki; „harcias”, mert van mit védenie; „támadó”, mert ellen kell állnia, vagy előre kell támadnia; „kihívó” a támadó számára, mert nem hagyja magát; „romboló”, mert le akarja rombolni a támadó illúzióját, hogy bántatlanul bánthat mást.

Ez is agresszió, de kontrollált agresszió. Kevés is elég lehet belőle ahhoz, hogy elfuthassunk, és sokkal többre is szükség lehet, ha ezen múlik az életünk. Fontos látni: bár a bűnöző és mi is erőt alkalmazunk, ő értéket rombol, mi értéket védünk. Ezért nem lesz „agresszívvá”, aki önvédelmet tanul, de képes a kontrollált agresszióra, ha kell.

0

 .